A gazdaságról magyarul: Csak magunkra számíthatunk
A második ír népszavazás "igenje" és a cseh államfő aláírása megnyitotta az utat a lisszaboni szerződés életbelépése előtt.
Ezt a szerződést az EU vezetői nagyon akarták, ezért bármire készek voltak.
Az íreket újra az urnákhoz küldték, Klausnak pedig megígérték,
hogy nem fogják kérni a Benes dekrétum hatályon kívül helyezését annak ellenére,
hogy az sérti az EU által is fontosnak tartott emberi jogokat.
A lisszaboni szerződést kevesen olvasták.
Nem csoda, hiszen egy 388 oldalas, érthetetlen nyelven íródott anyag.
Azok azonban, akik olvasták, időben figyelmeztettek a lényegre: arra, hogy nőni fog a központ szerepe az országok életében,
és olyan ügyeket is magához von majd, amelyek korábban nemzeti hatáskörbe tartoztak.
December 1-től új, állandó elnöke és kül- és biztonságpolitikai főképviselője van az EU-nak.
De a központosítási törekvések is azonnal beindultak.
A Bizottság újraválasztott elnöke, a szocialista Barroso kijelentette, hogy az EU 10 évre szóló gazdasági tervet készít,
amelynek végrehajtása kötelező lesz a tagállamoknak.
Figyelmeztetett rá, hogy erre a lisszaboni szerződés teremtette meg a lehetőséget.
A szintén szocialista spanyol miniszterelnök, Zapatero azonnal csatlakozott hozzá megígérve,
hogy a spanyol elnökségnek ez lesz az egyik legfontosabb feladata.
Február 11-én már tárgyalni is kíván a tervről az országok vezetőivel.
Eközben a gazdasági válság nem múlik.
Elemzők szerint jelentős javulás 2010-ben sem várható.
A 10 százalék körüli átlagos munkanélküliség valószínüleg megmarad az EU-ban.
A válságot az EU vezetése eddig nem kezelte túlzottan eredményesen.
Most pedig a régi, rossz módszerhez, a központosításhoz fordul segítségért abban bízva,
hogy amit eddig nem sikerült megoldania, azt hátha így, felülről diktálva, sikerül.
Pedig tanulhatna a közelmúlt történelméből.
A KGST részben éppen a túlzott centralizáltságba, a központi tervezésbe bukott bele.
Úgy tűnik, hogy az EU vezetőinek sem erőssége a kreativitás.
Bajban nem tudnak új megoldásokat keresni.
A baj pedig éppen a sikertörténetként kezelt eurózónában a legnagyobb.
Különösen három ország, Görögország, Spanyolország és Portugália néz szembe megoldhatatlannak tűnő problémákkal:
magas államháztartási hiánnyal, ami Görögországban 12,7 százalékos, és magas munkanélküliséggel,
ami Spanyolországban közel 20 százalékos.
Elemzők már a ´90-es évek elején előre jelezték, hogy egy esetleges gazdasági válság hatalmas gondokat okozhat azokban az országokban,
amelyek az előtt vezették be az eurót, hogy gazdaságuk szerkezeti problémáit megoldották volna.
Abban reménykedhettek, hogy majd az euró bevezetése mindenre orvosságul szolgál.
Friedman Nobel-díjas közgazdász volt az egyik, aki azt jósolta, hogy az eurózóna nem lesz képes egy nagyobb gazdasági válság hatékony kezelésére.
Ennek fő oka, hogy a rendszer merev.
Minden országra egységes szabályokat ír elő, bármilyen helyzetben is legyenek az országok.
Ilyen szabály az államháztartási hiány 3 százalékon tartása.
Ez az érték mesterségesen meghatározott szám.
Rendkívüli helyzetben a 3 százalékra lekényszerített hiány olyan, mint a lázcsillapító;
lenyomja a beteg lázát, de nem gyógyítja meg a betegséget.
Sőt, ez a tüneti kezelés még ronthatja is a beteg állapotát.
Erre jó példa Magyarország.
A Gyurcsány-Bajnai deficitcsökkentő megszorító csomagsorozat egyre gyengébbé és versenyképtelenné teszi a gazdaságot,
és folyamatosan növeli a munkanélküliséget.
A három eurózónatag ország problémáját sem lesz könnyű megoldani.
Ugyanis előnytelen pénzügyi helyzetük mögött ott vannak a megoldatlan gazdasági problémák.
Éppen úgy, mint nálunk.
Az EU régi-új vezetőinek tehát fájhat a fejük, hogy hogyan mentsék meg az eurózónát.
Az biztos, hogy erre nem a központi tervezés a legjobb módszer.
Számunkra meg az a tanulság, hogy nálunk is életveszélyes lenne az eurot a gazdaság megerősítése előtt bevezetni.
De van még egy fontos dolog, amire végre rá kellene ébredtünk.
Az, hogy az EU-tól nem várhatjuk gondjaink megoldását.
Az EU-s gazdaság gyors fellendülésének gazdaság élénkítő hatására egyenlőre nem számíthatunk.
Az EU vezetőit pedig - az eurozóna problémáinak megoldásán túl - leginkább a lisszaboni szerződés utáni
új hatalmi struktúra kialakítása foglalkoztatja.
Velünk kapcsolatban egy dolog érdekli őket igazán: az, hogy mindegy milyen áron,
de szorítsuk le az államháztartási hiányt 3,6 százalékra.
Itt lenne az ideje ezért, hogy saját fejünkkel gondolkodjunk!
Végre támaszkodjunk saját erőnkre!
Vagyis a magyar mezőgazdaságot és a hazai kis- és közepes vállalkozásokat hozzuk helyzetbe!
És főleg ne felülről kényszerítsünk megoldásokat a társadalomra, hanem az emberek tudását, munkakedvét, kreativitását engedjük működni!
Erre van lehetőség, csak akarni kell.
Akarnia kell az ország vezetőinek és az embereknek egyaránt.
Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy mások tudják és akarják képviselni a mi érdekeinket.
Végre meg kell értenünk, hogy csak magunkra számíthatunk!
Csath Magdolna közgazdász
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
