magyar
Tovább

    



H1N1

Végjáték

Nemzetprogram

 

Nincs jobb oldal,

nincs baloldal,

egy a nemzetünk!

.
Indulás: 2009-09-07
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Csütörtöki figyelmeztető levél!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Áramárak

Botrány! Törvénybe foglalnák a magasabb áramárakat?

Patkó Gábor

Szokatlan egyetértésben, ritkán látott többséggel ment át múlt hét hétfőn az energetikai törvényeket módosító csomag az Országgyűlésen. A javaslatokat MSZP-s és Fideszes képviselők közösen nyújtották be, így három hét alatt már a szavazásra is sor kerülhetett. A Magyar Energia Hivatal (MEH) kb. féléve dolgozik a kötelező átvételi rendszerben termelők felülvizsgálatán, amelynek következményeként a MEH nemrég olyan bejelentést tett, ami szerint a kis kapcsoltan termelő erőművek közel fele kiesne a támogatással járó kötelező átvételi (KÁT) körből. A lobbi résen volt, és lépett. Ha nem megy másképpen, akkor törvényt ír, vagy legalábbis módosít. Aki eddig azt hitte, hogy rendeződni látszanak a KÁT-rendszer problémái, az most jól nyissa ki a szemét. Sok milliárd forintról lehet szó, és mindezt a "távhőfogyasztók érdekében" szöveg mögött kérik el.

Csúnyán belenyúltak a Magyar Energia Hivatal munkájába a Tisztelt Ház képviselői múlt héten, amikor is szokatlan egyetértésben és többségben 329 igen és 17 nem szavazat mellett újraírták a hazai energetika két alaptörvényének egyes passzusait, vagyis módosították a "villamos energiáról" és a "földgázellátásáról" szóló törvényeket.

 A hatvanoldalas törvénymódosító javaslatban szinte elrejtve, megjelent egy paragrafus, aminek értelmében a képviselő urak meghosszabbítják a már több ízben is fenntarthatatlannak titulált kötelező átvételi rendszer anyagilag legterhesebb részét, értve ez alatt a többnyire gáz alapon termelő kapcsolt erőművek támogatott státuszát.



Egy kis háttér

Mint arról már a Portfolio.hu is többször beszámolt, több sebből vérzik a hazai kötelező átvételi rendszer, talán többen emlékeznek arra is, hogy az idei áramáremelések többsége ehhez a bizonyos KÁT-rendszerhez köthető. Csak röviden: a rendszert annak idején azért hozták létre, hogy támogassák a megújuló forrásokon alapuló energiatermelést, illetve további szempontként megjelent az elöregedett, rosszhatásfokú kazánok korszerűbb egységekre történő lecserélésének támogatása is. Az utóbbi konkrétan az úgynevezett kogenerációs, hőt és áramot kapcsoltan, egy technológiai folyamatban előállító erőműveket, gázmotorokat jelenti. Egy ideig minden rendben is zajlott, szépen szaporodtak a kisebb gázmotorok, turbinák, majd politikai nyomásra már egyre nagyobb teljesítményű egységek is kaphattak támogatást.

(A KÁT-rendszer problémáiról ide kattintva szerezhetnek bővebb ismereteket.)

A lényeg, hogy a rendszer kicsit túlhaladt önmagán, és az idén már kb. 80 milliárd forint körüli összeg kerül kifizetésre "támogatásként", ráadásul ezek háromnegyede az imént tárgyalt, jellemzően gázalapú erőművekhez kerül, miközben vészesen el vagyunk maradva az Uniónak tett zöldenergia-arányunkkal.

 

A szakma már évek óta, rendszeresen szóvá teszi a KÁT problémáit, de mindeddig nem sok változás történt, sőt, jobb esetben semmi, hiszen amikor valamilyen módosítás volt a szabályozásban, az a kapcsoltaknak kedvezett. Hogy miért, nem tudni, de talán többen hallottak már a "kapcsolt lobbiról".

 

Az alagút végén a fényt a 2007-es villamos energia törvényben foglaltak jelentették, ugyanis a jogszabály szerint 2010. december 31-ét követően már nem járt volna támogatás a kapcsoltan termelők egy jelentős számú csoportjának, illetve egyes biomassza erőműveknek sem. Azonban a törvény értelmében azok az erőmű-tulajdonosok, akik úgy vélték, hogy a beruházásuk nem térül meg 2010 végéig (ugyanis a támogatás csak a beruházás megtérüléséig jár), kérelemmel fordulhatnak a Magyar Energia Hivatalhoz, amely a megfelelő számításokat elvégezve dönt arról, hogy ki az, aki további támogatásra jogosult (vagyis még nem térült meg teljes egészében a beruházása), és ki az, aki nem. Az ehhez szükséges határozatokat egyébként a hivatalnak még az idei évben ki kell adnia, hogy minden egyes erőműnek legyen ideje felkészülni az esetleges változásokra.

 

A kérelmek természetesen szépen be is érkeztek a hivatalhoz, ahol a kisebb gázmotoros egységekre, azok közel azonos tulajdonságai miatt egy benchmark rendszert dolgoztak ki, amely alapján meghozták a hosszabbítási kérelmek elfogadásáról vagy elutasításról szóló határozatokat.

 

A fény konkrétan akkor jelent meg a horizonton, amikor nemrégiben a MEH olyan nyilatkozatot tett, hogy a megvizsgált kisebb erőművek közel felének beruházási költségei már megtérültek, így nem indokolt azok támogatásának 2010 utáni fenntartása. A nagyobb erőműveket a hivatal egyénileg ellenőrizte.

 

Ez több dolgot is jelent: Egyrészt azt, hogy a jelenlegi piaci feltételek mellett - nagyobb mértékben - csökkenhetett volna az áram ára, hiszen kisebb mennyiségű "drágább" áramot kellett volna a háztartásoknak megvásárolniuk. Másrészt, hogy a valódi zöld technológiák számára mind finanszírozásban, mind kapacitásban tágabb tér nyílt volna a jövőben.

 

Most úgy tűnik, hogy minden korábbi várakozás ellenére nem ez fog történni, mert a Tisztel Ház jelentős többsége - "a távhőfogyasztók védelmének érdekében" - jobbnak látta, ha egy pár évvel tovább juttatunk pluszpénzt az imént tárgyalt erőműveknek.



Távhő

A távhő. Évek óta ezzel magyaráznak minden döntést, a politikai a 600,000 háztartás, avagy a 2,000,000 honpolgár terheinek elviselhetőbbé tételére hivatkozik minden egyes alkalommal, amikor ezen abszurd módon, az áramáron keresztül fizetteti meg a távhőtámogatást. Abszurd például azért, mert áramot az imént említett háztartások, illetve lakások is vételeznek, vagyis ők is többet kénytelenek fizetni az elektromosságért, cserébe hogy kevesebbet fizessenek a távhőért. Tekintettel arra, hogy sokkal többen vételeznek áramot, mint távhőt, és mások a fogyasztási szokások is a két "termék" esetében, természetesen részesülhetnek kedvezményben a távhőfogyasztók, de korántsem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.

 

Különösen érdekes a távfűtéses lakásokban élők terheinek csökkentése abból a szempontból is, hogy például a budapesti távhőszolgáltó hetek óta azzal kampányol, hogy januártól (amikor is a távhő áfáját a legalacsonyabb 5%-os sávba sorolják) a távfűtés lesz a legolcsóbb fűtési mód a fővárosban. E mögött persze a FÕTÁV elmúlt években véghezvitt költségcsökkentési programja is áll, (természetesen országunk nem csak Budapestből áll) de talán értelmesebb lenne egy differenciáltabb támogatási rendszert kidolgozni, ha már ez a politika akarat. Persze az is lehet, hogy az imént tárgyalt politikai akarat nem valós és a távfűtés lebegtetése csak jó indok, és egészen másról van szó. Persze ez csak feltételezés.



Több mint gyanús

Az "Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról" című irat megszavazása némi csodálkozásra adhatna okot, hiszen ritkán van ilyen egyetértés a hazai törvényhozásban, azonban ha megnézzük a beterjesztők nevét, akkor rögtön világossá válik, hogy miként láthatta helyesnek mind az MSZP, mind a Fidesz frakciója az "Igen" gombra történő fizikai ráhatást.

 

A mintegy hatvanoldalas teljes szöveg Podolák György MSZP-s, illetve Fónagy János Fideszes képviselők nevét viseli, bár az egyelőre még tisztázatlan, hogy pontosan hol és miként készülhetett az iromány. A KÁT-ban jelenleg igen érintett Energia Hivatal, amely az elmúlt félévben a kapcsoltak felülvizsgálatával foglalkozott, és a most még érvényes (régi) jogszabály szerint a hosszabbításról szóló határozatokat igyekszik időben kiadni például nem is nagyon hallott a módosító javaslatról.

 

Ugyancsak furcsa az időtényező is. Ironikusan tekintve a kérdést, ez az ügy is jól példázza, hogy hova juthatna országunk, amennyiben konszenzus lenne a vezető politikai erők között, hisz a törvénymódosító javaslat november 20-án került benyújtásra és december 14-én már el is fogadták azt.



Az ördög és a részletek

Az elfogadásra került pontos szöveg jelenleg még nem ismert, csak az irományt vizsgáló gazdasági és informatikai bizottsághoz benyújtott módosító javaslat, amit megszavaztak a tagok, de vélhetően a rövid időkeret miatt nagy eltérésre nem lehet számítani - bár látni fogjuk, hogy minden egyes szónak nagy értéke lehet.

 

  • A kiserőművek esetén (50MW alattiak) bekerült, hogy 7.5 évig kötelezően jár a támogatás, vagyis azon erőművek, amelyek a minél gyorsabb megtérülésre koncentráltak, és esetleg 5 év alatt sikeresen fedezték a beruházásuk költségeit, azok 2.5 évig indokolatlanul jutnak plusztámogatáshoz. (A MEH korábbi számításai szerint lehet ilyen erőmű.)
  • A támogatott státusz meghosszabbítása csak abban az esetben lehetséges, ha az erőmű az áramon szerzett pluszbevételből juttat a távhőfogyasztóknak is. Ennek megállapítására a gáz árát használják, vagyis ha az étkesített hő ára nem magasabb, mint a gázé, akkor a távhőfogyasztók részesültek a támogatásból. Ezt az árszintet a törvénymódosítás a MEH-nél eredetileg használtnál magasabban határozza meg. Vagyis drágább gázárak mellett, több (korábban a drága hőárak miatt kiesett) erőmű lehet jogosult a hosszabbításra.
  • A mérlegelést a Hivatalnak a továbbiakban "az egyes termelési eljárások átlagos megtérülési idejére való tekintettel" kell meghoznia, vagyis nem lesz szükség a MEH által már korábban lefolytatott egyéni vizsgálatok szerinti határozathozatalokra. A kérdés az, hogy ez kinek kedvez, mert ahol átlag van, ott van átlagtól való eltérés is. (Mellesleg a Hivatal korábban azzal érvelt, hogy a nagyobb erőműveknél olyan fokú különbségek vannak, hogy nem érdemes/nem lehet rájuk benchmarkot kidolgozni.)
  • Kikerült egy feltételes mód is a szövegezésből, így a Hivatal a továbbiakban, egy beérkező kérelem esetén 2015. december 31-ig nem "meghosszabbíthatja", "hanem meghosszabbítja" a támogatott erőműi státuszt. Tehát nem lesz lehetőség "vétózásra" még abban az esetben sem, ha esetleg a Hivatal számára egyértelmű lenne egy adott erőműről, hogy annak költségei már megtérültek. Végül is, ha az átlag alapján kell a támogatást nyújtani, akkor minek is.
  • Utolsó fontos módosítás már nem a kapcsoltakra, hanem a biomassza-erőművekre vonatkozik, ezek esetében a 90%-osnál nagyobb arányban biomasszát hasznosító erőművek megtérülési idejét 15 évben határozza meg. Ezeknek az erőműveknek szintén 2010. december 31-én járt volna le a támogatása (bár egyeseknek pár évvel későbbi időpontra is van kvótája). Mivel a kötelező átvétel 2003-tól indult, a támogatás 2018-ig, vagy ennél akár tovább is jár majd. A kért feltételnek egyébként vélhetően a pécsi és a bakonyi bioerőművek felelhetnek meg.
  • Zárógondolatként a képviselők még arról is gondoskodtak, hogy a MEH által eddig meghozott átvételi időtartamra szóló határozatokat a hatóságnak "kérelemre"módosítania kelljen. Vagyis lehetséges, hogy ha egy már kiadott határozat esetleg előnyösebb feltételeket biztosít egy termelő számára, mint amit a most átdolgozott törvény jelentene, akkor maradhat a korábban kiadott - és így előnyösebb - hatósági rendeletnél? (Úgy tűnik.)



És akkor ebből mi lesz?

Egyelőre még nehéz pontosan megjósolni, hogy a módosítás számszerűsítve mit fog jelenteni, hisz annak értelmezésével viszonylag magas szinteken is értelmezési problémák vannak, illetve még az sem biztos, hogy a köztársasági elnök ilyen körülmények mellett kihirdeti-e, hisz több iparági szereplő szerint sem nehéz alkotmányos aggályokat megfogalmazni a törvénymódosítással kapcsolatban. Részint még az is kérdéses, hogy miként néz ki a véglegesen elfogadott törvénymódosítási javaslat, de pusztán az, hogy ilyen "gondolatok" megfogalmazódtak a módosító javaslatokban már megkérdőjelezi, hogy egyenes, valóban a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó változtatás születhessen.

 

Egyelőre kivárás van, és mindenki az újonnan megjelenő közlönyöket lesi, azonban a legtöbben biztosak abban, hogy nem lesz olcsó mulatság. Akárhonnan is nézzük a történteket, a lobbi jól működött, és súlyos milliárdok, sőt, akár tízmilliárdok sorsáról döntöttek a képviselők a "távhőhasználók teherbírására való tekintettel" indok mögött, amit továbbra is az áramon keresztül fizethetnünk.

 

Végezetül jobb magyarázatot nem találván a történtekre, a módosító javaslatokat benyújtok gondolataival zárjuk a cikket. (Ajánlott fenntartással olvasni!)



Az Országgyűlés elé november 20-án beterjesztett törvénymódosító javaslatok cikkhez tartozó részének indoklása, illetve a benyújtók aláírásai :

Klikk a képre!
Klikk a képre!



Az Országgyűlés elé december 7-én beterjesztett törvénymódosító javaslatokra érkezett módosító javaslat cikkhez tartozó részének indoklása, illetve a benyújtók aláírásai:

Klikk a képre!
Klikk a képre!

 

látogató van itt    

 

vissza   

-   A Nyirkai jóslat  -

IGAZSÁG

Nemzeti értékeink

Himnusz

Magyarország kifosztása!

Ha politizálni nem akarsz!

Ki a Magyar?



 


-   Elszomorító   -

-       Bojkott      -

-      Bojkott       -

-    Figyelsz?     -

-      Talmud      -


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!